A Tüskevár Apródja egy élménybeszámolókon alapuló blog, amelyet 2016 augusztusa és 2017 novembere között írtam a Tüskevár Iskola újdonsült angoltanáraként. A történetek egyes szám első személyben vezetik be az olvasót egy speciális intézmény falai közé, ahol olyan sajátos nevelési igényű, illetve tanulási nehézségekkel és magatartás problémákkal küzdő gyerekekkel találkozhatunk, akik nem tudnak részt venni a többségi oktatásban. A különleges figyelmet igénylő gyermekek tanításának fortélyai mellett egy sor nem mindennapi emberi történetet is megosztottam, amellyel nem egyszer sikerült megnevettetnem vagy éppen megríkatnom a hűséges olvasóközönséget. A szokásos beszámolók mellett akad néhány rendhagyó bejegyzés is, például: kitekintés a zuglói Radnóti gimnáziumba, interjú két külföldi látogatónkkal, vagy éppen a húgom saját írása a 2017 őszén tett látogatásáról. Noha már nem heti rendszerességgel, de ezen a blogon is megjelennek újabb epizódok a Tüskevár életéből.
A Tüskevár Apródja blog elérhetősége: http://atuskevaraprodja.blogspot.com
Kattints ide a legelső poszt megtekintéséhez.