Címke: továbbtanulás

A rendkívüli szülői est

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

2018. december 5. szerda

– Fogadjuk egy sörben! Szerinted hányan jönnek el? – kérdezem cinizmussal átitatott Tüskeváras szemtelenséggel a hangomban.
– Négyen – vágja rá az igazgató úr.
Hű, azért én ennél bizakodóbb vagyok a múltkori után. Két hete volt a szokásos szerdai szülői estünk. Megírtam a szülőknek, hogy az első és legfontosabb témánk a továbbtanulás, központi írásbeli, felvételi jelentkezés lesz. Én ezt viszonylag fontos témának gondoltam, mégis összesen négyen jöttek el. Természetesen, ahogy ezt már megszoktam, sokan válaszra sem méltattak. Péterrel abban maradtunk, hogy ketten meghirdetünk mára egy rendkívüli szülői estet, ahol kizárólag a továbbtanulásról és a nyolcadik osztály jelenlegi helyzetéről lesz szó.
– Hét – vetem oda Péternek, miközben sétálok ki az irodából.

Még nincs öt óra, de már néhányan megérkeztek és leültek a nyolcadikos teremben. Az aula felé veszem az irányt, amikor hirtelen a sötétből előtűnik az egyik srácom, akit az édesapja követ. Nocsak. Az apa, akiről eddig csak annyit hallottam, hogy jaj lesz nekünk, ha egyszer feljön. Udvariasan, széles mosollyal az arcomon nyújtom neki a kezemet. Váczi Zsombor vagyok, … osztályfőnöke. Ahogy a neve elhagyja száját, tömény italszag csapja meg az orromat. Mint utólag megtudtam, a szülői előtt három felessel és két sörrel alapozott. Ha láttam volna a jövőt a kézfogó pillanatában, a kedves útbaigazításom helyett egyszerűen csak azt mondtam volna: megértelek, komám.Érdemes továbbolvasni »

2018. május 17.

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Megteszem érted

Hány kijárata van ennek a körforgalomnak? Bemegyek jobbra ebbe a kis utcába és elindulok hegynek fölfelé. Gyönyörű hely ez a Rózsadomb, főleg így tavasszal. Kíváncsian szemlélem a számomra teljesen ismeretlen környéket. Rossz helyen járok vajon? Terebélyes fák mögött hatalmas lakóházak bújnak meg, és egyik sem úgy fest, mint egy gyermekpszichiátria. Síri csend és béke lengi be az egész utcát. Ahogy elsétálok az egyik ház mellett, nyílik az ajtó. A nagymama lép ki rajta, akit elsőre meg sem ismerek. Jó napot! – köszönt hangosan.

Lassan végigpásztázom az épületet. Hát ez sem úgy néz ki, mint egy egészségügyi intézmény pszichiátriai ellátásra szoruló gyerekekkel. De talán pont ez a lényeg. Szilvi ebben a percben egy utolsó vizsgálaton vesz részt odabent. Az egész múlt hetet itt töltötte. A nagyi egy rövid csevej után bevezet a rejtélyes épületbe. Rögtön lemegyünk az alagsorba, ahol félhomályos szűk folyosók és zárt ajtók barátságtalan látványa tárul elém. Olyan keskeny a váró, hogy be kell húznom a lábam, amikor jön valaki. Hamarosan megérkezik egy befogott sötét hajú doktornő, kedves, de kimért. – A tanár úr? – kérdezi tőlem, de rám se néz, amikor a kezét nyújtja. Kissé fel van dúlva, azt mondja, az iménti vizit miatt.Érdemes továbbolvasni »

Az álom iskolám

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Építsük fel együtt az álom iskolánkat! Az alábbi néhány perces kérdőívben szabadjára engedheted a fantáziádat, és elmesélheted, milyen iskolába járnál/jártál volna szívesen, illetve milyen iskolát választanál a gyermekednek. Az eredményeket egy cikkben összesíteni fogom, a Tüskeváras diákok pedig segítenek megrajzolni a közösen elképzelt álom intézményünket. Kérlek, oszd meg a kérdőívet, hogy minél több emberhez eljuthasson!

Kattints ide a kérdőív kitöltéséhez!

2018. február 21.

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Tizenkét óra

Felállok a székemről, lassan odaballagok Dorkához, lehajolok, és finoman, jelzésértékűen átölelem. A szülők, köztük az édesanyja is, végignézik a talán legtöbbjük számára szokatlan tantermi jelenetet. Jóllehet fél év alatt minden szülőnek volt alkalma megismerni a pedagógiai hitvallásomat, most tíz másodpercben szavak nélkül is összefoglaltam a jelenlévőknek.

***

Reggel 7 óra 54 perc van. A Normafánál várom a buszt, amikor megáll előttem egy autó. A kutatóintézetben dolgozók el szoktak vinni minket egy darabon, aminek most végtelenül örülök, mert térdig álltam és kockára fagytam a hóban. Amikor észreveszem, hogy egyre távolodunk a csillebérci táborról, hirtelen megtisztelve érzem magam. A koszos piros kabátom és a tornazsákom ellenére a hölgy azt hitte, én is a KFKI felé tartok. Múltkor megkérdezték, meddig megyek… Sikerül viszonylag hamar visszabuszoznom, aztán rohanok az iskolába, mert már elkezdődött egy fogadóóra nélkülem. Kifejlesztettem egy trükköt, amivel időt nyerhetek még, ugyanis szeretnék magamnak kávét főzni. A trükk a következőképp működik: besétálok az irodába a két szülőhöz, udvariasan köszönök nekik, majd jelentőségteljesen megkérdezem: „Kávét kértek?” Ez mindig bejön – mondom magamnak elégedetten, miközben három bögrével a kezemben állok a kávéfőző mellett.

Kihalt az épület. Vélhetőleg az időjárás miatt nem tudtak sokan időben felérni. Valóban, egy váratlan pillanatban beözönlik a hetedik osztály is. A termünk előtt körülállnak, és egyszerre akar mindenki beszélni hozzám. Mihelyst megjön Ági néni, vesszük a kabátunkat és indulunk a tornaterembe. Előtte viszont bemegyek a kis kosárért, hogy összeszedjem a zsebekben véletlenül ottfelejtett mobiltelefonokat.Érdemes továbbolvasni »