Címke: látogatás

O aventură specială

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

S magyarul? Egy különleges kaland. Tavaly novemberben keresett meg Miss Mitzi, hogy szeretne elröpíteni a varázslatos iskolabuszával egy izgalmas tanulmányi kirándulásra. Vele addigra már többször beszéltünk, mint találkoztunk: ő nem más, mint Rózsa Ildikó, a ReSuli Alapítvány vezetője, a Mars magántanulói csoport alapítója, valamint a Tilos Rádió Mintamókus című megoldásfókuszú oktatási műsor házigazdája. Remélem, ezen sorok láttán elnézi nekem ezt a szegényes exposét. Mindnyájan órákig tudnánk beszélni a másikról, annyi mindent csinálunk, de egyvalami összeköt bennünket: a gyerekek ügye.

2021-ben Ildi megnyert egy Erasmus+ pályázatot. A projekt címe: SENtor – Exchanging Experiences and Practices in mentoring SEN Children. A főbb céljai: az SNI helyzetének feltérképezése, tapasztalatcsere, szakszerű módszerek elsajátítása és az érintettek (gyerek, szülő és nevelő) közti kommunikáció elősegítése. A programban három ország vesz részt: Litvánia, Románia és Magyarország. Ez azt jelenti, hogy a részt vevő partnerek meglátogatják egymást, különböző előadásokon, workshopokon vesznek részt együtt, iskolákat látogatnak és belekóstolnak egymás kultúrájába. Tavaly szeptemberben a csapat meglátogatta a Tüskevár iskolát az egyhetes magyarországi kalandjuk zárásaképp. Ezt meghálálván kaptam a lehetőséget, hogy csatlakozzak az erdélyi utazáshoz.

Február 5-én hajnalban a magyar szupercsapat találkozott a reptéren és együtt elrepültünk Marosvásárhelyre, ahonnan busszal továbbvittek minket a végső állomásunkra: Brassóba.

Érdemes továbbolvasni »

Kártyavár a szélviharban

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

2020 márciusa vízválasztó volt a magyar oktatásban, hiszen egyik napról a másikra kellett felépítenünk egy teljesen új világot. Egy valódi próba volt ez, ahol kiderült, hol is tartunk — mennyire vagyunk képzettek, rugalmasak, kreatívak, hajlandóak, elkötelezettek, s nem utolsó sorban, hogy állunk a technológiai háttér kérdésével. A fogadtatás és az eredmények vegyesek voltak. Láttunk példát a tökéletes online iskolára, színes tananyagokkal és interaktív videós órákkal, ahogyan találkozhattunk a méltán hírhedt „küldd vissza a feladatot minden héten” iskolájával is. Előbbinél hálálkodó szülők hada tett önvallomást: miután hetekig próbáltak tanulni otthon a gyerekkel, be kellett ismerniük, hogy a tanárok tényleg értenek valamihez és komoly munkát végeznek. Utóbbi esetében pedig megerősödött azon társadalmi réteg véleménye, amely szerint a pedagógusok semmirekellőek, tesznek a gyerekekre, lógatják a lábukat, cserébe jön a június, július, augusztus, miközben még fizetést is kapnak! Ezek nyavalyognak fizetésemelésért?

Két magja van a hatalmas, mindenen átívelő problémának. Az egyik, hogy miközben senkinek nincs igaza, egy kicsit mindenkinek igaza van. A másik: az elmúlt két év oktatásügyi eseménysorozata tovább növelte a szakadékot a pedagógusok és a társadalom többi tagja között, mi több, a pedagógusokat is több ízben megosztotta.

Mi történt velünk az elmúlt két évben?

Érdemes továbbolvasni »

Workshop a marslakókról

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Marslakó a tanteremben? címmel tartottunk három workshopot kollégámmal, Hoffer Ildivel egy, a korunk nyelvoktatásának kihívásairól szóló konferencián az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán. Workshopunk a különleges figyelmet igénylő gyermekek világába kalauzolta el a kedves résztvevőket, ahol három fő területet érintettünk részletesen: a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD), a diszlexiát (és más hozzá kapcsolódó diszeket), valamint az autizmus spektrumzavar különféle megjelenési formáit. Mindezt igyekeztünk a lehető legmeghökkentőbb, legéletszagúbb tantermi szituációkkal és diákprofilokkal köríteni, amelyeket egyenesen az iskolából hoztunk el a pedagógus kollégáknak.

DSC_6615

Az egész két évvel ezelőtt kezdődött, amikor életemben először ellátogattam egy angol módszertan órára, hogy ugyanezt a témát – szinte teljesen ugyanezzel a koncepcióval – bemutassam a hallgatótársaimnak, úgy, hogy akkor már hónapok óta dolgoztam sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek között. Tavaly már Ildivel közösen folytattuk a „turnét”: két egymást követő módszertan órára mentünk el. Mint ahogy ezt már korábban tapasztaltam, a hallgatók ez alkalommal is hihetetlenül hálásak voltak a témáért. Az őszinte kíváncsiságtól és nagy felismerésektől csillogó szemek egyszerre tesznek boldoggá és szomorítanak el. Valamilyen, számunkra érthetetlen oknál fogva a gyógypedagógia és a tanárképzés még mindig két egymástól teljesen elszigetelt világ. Miközben több tízezer SNI gyermek vesz részt a közoktatásban, a neves egyetem tanárképzésén három év alatt egyszer hallottam az autizmus szót: amikor én kimondtam. Nem, sajnos nem költői túlzás!

Hosszú távon tarthatatlan, hogy leendő pedagógusok kétféleképpen találkozzanak ezekkel a jelenségekkel: ha odakeverednek egy speciális iskolába, vagy ha besétálnak egy 20-40 fős osztályba, ahol az integráció/inklúzió kicsúfolásaként nemes egyszerűséggel be van rakva több ilyen gyermek, sokszor bárminemű gyógypedagógiai támogatás nélkül. Nos, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor mi megyünk egyetemi órákat látogatni és workshopokat tartani, méghozzá a legnagyobb örömmel – ahogyan tettük ezt január 26-án is, háromszor hetvenöt percben, körülbelül 40 embernek. Íme Ildi és Zsombor közös beszámolója.Érdemes továbbolvasni »

Jövőkép 3018

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Véget ért egy újabb témahét az iskolánkban. Ez alkalommal a gyerekek feladata az volt, hogy képzeljék el, milyen lesz a világunk a távoli jövőben. A dátumot maguk választhatták meg, majd ahhoz kapcsolódóan el kellett készíteniük egy projektmunkát. A háromnapos kitartó munka eredményét pénteken tekinthettük meg, amikor is az egész iskola összegyűlt az aulában, és az osztályok egymás után bemutathatták az alkotásaikat. Voltak előadások, videók, gyönyörű makettek, sőt, még a jövő menyasszonyi ruháját is megismerhettük.

A nyolcadik osztály fejest ugrott a televíziós műsorkészítés izgalmas világába. Az első nap kialakítottuk a stábot, interjúalanyokat toboroztunk, előkészítettük a technikát, majd a hihetetlenül profi műsorvezetőnkkel, Dórival, megkezdtük a forgatást. Péntek reggelre elkészült a Jövőkép 3018 című műsorunk.

Hét pici szempár

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Van a tanári pályafutásomnak egy szelete, amelyről ritkán mesélek. Mostanra azonban egy olyan ösvényt tapostam ki ezen a területen is, hogy úgy gondolom, eljött az idő: szeretném egy kimerítő cikkben kielégíteni mind a kedves történetek, mind pedig az alsós korúak nyelvoktatásának szakmódszertana iránt érdeklődőket. Következzék egy nyári napközis angol tábor története.

2016 májusában találkoztam először négy leánnyal, akikhez később csatlakozott egy ötödik is. A közös cél: kezdjük el az angol tanulást már most, hogy ne az iskolai angolóra legyen az első érintkezésük idegen nyelvvel. Megtisztelő és nemes feladat, amin – halvány emlékeim szerint – nem sokat gondolkoztam. Noha ilyen korú gyermekekkel az ég egy adta világon semmilyen tapasztalatom nem volt, boldogan ugrottam fejest a küldetésbe. Meggyőződésem, hogy a tudatalattim hívogatott ennyire, mert látta, hogy valami fantasztikus történet fog kerekedni belőle. Így is lett. De hogy máshogy is alakulhatott volna ilyen jó körülmények között? Két éve minden hétfőn összegyűlünk az egyikük lakásában, ahol egy órát angolozunk. Mindeközben a kishúgaik a szomszéd szobában játszanak. Az óra végén kinyitjuk az asztalt, telepakoljuk gyümölccsel, keksszel, sütivel, üdítővel, és boldogan – az angolórához képest lényegesen kevesebb zajjal – lakmározunk.

Ez a történet lehet minden tanár álma. Szabad kezet kapsz heti hatvan percben 6-7 éves gyerekekkel. Tiszta lappal indulsz, kezedben a lehetőség, hogy nulláról felépíts velük valamit. Meg is ijedtem a felelősségtől, ám az aggodalmam hamar szertefoszlott: a lányaim megtanítottak arra, hogy hogyan tanítsam őket.Érdemes továbbolvasni »

2018. június 4. – Balázs

ZsomborMegjegyzés hozzáfűzése

Kedves Olvasóm! A Tüskeváras beszámolók történetében először fordul elő, hogy egy és ugyanazon napról két ember szemszögéből is olvashatsz. Az én részem után következzen Balázsé, aki már nagyon régóta szeretett volna ellátogatni hozzánk. Hogy kicsoda is Balázs, azt tőle kell idéznem: „kollégám, barátom, klubszervezőtársam és szakálltestvérem”. Ebből talán az első kettőt emeltem ki, amikor bemutattam a többieknek. Sorsfordító alkalom ez, mert olyan gondolatokat olvashattam, amilyenekre egyáltalán nem számítottam. Valamiért azt gondoltam, ismeretlen világ ez az ő számára, de tévedtem. Ijesztő pontossággal látja át a tantermi helyzeteket, tanár-diák kapcsolatokat, a gyermekeink lelki világát. Mindeközben olyan érzésem van, mintha a két évvel ezelőtti önmagamat olvasnám vissza, amikor legelőször sétáltam be ebbe az iskolába. Nem tudok kiemelni egyetlen sort sem, mert mindegyik fontos, főként a gyerekekről szóló részek. Örülök, hogy itt volt, és örülök, hogy láthattam önmagamat így, tükör által homályosan. Mórász Balázs írása.

***

Szól a Led Zeppelin, csattan a bakancs, éget a nap. Park…hol a park? A lényeg megvan így is: öles lépteimmel szelem Normafát, úton a híres-neves Tüskevárba. Zsombor most már közel két éve mesél erről az iskoláról, a diákok nehézségeiről és arról, milyen emberi és különleges (de leginkább különlegesen emberi) tanárok fáradoznak itt minden nap. Többször elhangzott már, hogy ha érdekel, nézzek fel, és erre az év végi napra sikerült is összehozni a találkozót. Az elmondások alapján mindig olyan érzésem volt, hogy mitikus lények élnek itt, így külön kíváncsisággal nézek a nap elé, és mellé sulykolom magamba, hogy különleges igények ide vagy oda, végső soron gyerekekről van szó. Érdemes továbbolvasni »