A kétszemélyes nyelvóra

A tanári pályám egyik meghatározó része a kétszemélyes nyelvóra, azaz, közel kilenc év alatt több száz nyelvóra a legkülönfélébb korú, személyiségű és igényű diákokkal. Eljött az idő, hogy ebből a sokéves tapasztalatból átadjak valamit főként azoknak, akik az elmúlt egy-két évben vágtak bele vagy most készülnek belevágni az efféle tanításba. A kezdők mellett természetesen a hasonlóan tapasztalt kollégák számára is hasznos vagy érdekes lehet egy másik nézőpont megismerése, esetleg szolgálhat némi inspirációval a további nyelvórákra. Amennyiben a kedves olvasó semmiféle kapcsolatban nincs a tanítással, fogadja hát szeretettel történetfoszlányaim egy újabb szerény gyűjteményét!


2009 őszén kezdődött minden. Ezzel a dátummal találtam meg a legkorábbi fájlt a tanítós mappámban. A végzős gimnáziumi évem volt ez, amikor az angoltanárom mindenféle ünnepélyes felhang nélkül átadta nekem a stafétát. Odalépett hozzám szünetben az udvaron, és megkérdezte, hogy van-e kedvem elvállalni egy középszintű érettségire készülő lányt. Őszintén elmondta, hogy ő tíz évig csinálta ezt, és már rohadtul megunta. Innentől kezdve hónapokig jártam ki egy pasaréti iskolába minden csütörtökön, hogy másfél órát angolozzak Dalmával, pont úgy, ahogy a vérbeli kezdők: esetlenül, megilletődve, módszertani szaktudás nélkül. Attól végképp zavarba jöttem, hogy mindezért pénzt is kaptam. Ez volt nyolc és fél évvel ezelőtt. Azóta nem sok változott. A pénzből másnap megebédeltem és vettem egy tejeskávét.Érdemes továbbolvasni »