A nyelv tanulásának és tanításának történelme olyan színes és szerteágazó, hogy lehetetlen minden fontos aspektusát és mérföldkövét egy ilyen terjedelmű írásban tárgyalni. Mégis szeretném a Kedves Olvasót magammal vinni egy utazásra, amely során egy kis időre visszarepülünk a régmúltba. Onnan továbbutazva megállunk egy percre a 17. században, majd a 19. század elejétől megjelenő, a jelenkor nyelvoktatását meghatározó egyes módszereken és szemléleteken keresztül megérkezünk Magyarországra. Itt már csak egyetlen dolgunk lesz: megnézni, hogy hogyan jutottunk el a rendszerváltás előtti angoltanulástól a 21. század új kihívásához, amit úgy is nevezhetünk, hogy „digitális bennszülöttek a tanteremben”. Ennek feltárásához egy nemrég megjelent kutatásom is segítségünkre lesz, amelyben közel száz diákomat kérdeztem meg – többek közt – a különféle angol nyelvváltozatok iránti vonzalmukról és tartalomfogyasztási szokásaikról.

Az ókortól Comeniusig

A nyelvtanulás ősi hagyomány. Már a sumérok és az akkádok is tanulták egymás nyelvét. Fellelhetőek kétnyelvű írásos emlékek. Hasonló módon később a görög kultúra gyakorolt jelentős hatást az ókori Rómára. Számos iskolában kötelező tantárgy volt a görög. A tehetősebb családok görög házitanítókat fogadtak a gyermekeiknek. Olyan területeken, mint a filozófia és a szónoklattan, elengedhetetlen volt a görög nyelv, amelynek ismerete gyakran a kifinomultság és műveltség szimbóluma volt. A nyelvek non plus ultrája az ókori Róma másik hivatalos a nyelve, a latin. Nem elég, hogy olyan nyelvek erednek belőle, mint a spanyol, francia, olasz vagy román, de a nyelv a mai napig jelen van a vallás, a jog- és az orvostudomány terén. Magyarországon a 20. század első felében a görög és a latin a gimnáziumi tanterv durván negyedét tette ki, háttérbe szorítva az anyanyelvet.

Ahogyan az akkádoktól és a rómaiaktól láthattuk, a nyelvtanulás egyik legpraktisabb módszere kétségtelenül egy nép leigázása volt. Egy csapásra anyanyelvi közegben találták magukat. Később azért ennél humánusabb megoldások is születtek. Az emberiség az ősidők óta tanul nyelveket, ám a mai értelemben vett nyelvpedagógia, vagyis az idegen nyelv tanításának módszertana a 19. századig nem létezett. Az oda vezető úton viszont fontos állomásnak számít Johannes Amos Comenius cseh pedagógus (1592-1670), akinek neve rendre felbukkan a neveléstörténet kapcsán. Bárdos Jenő 2005-ben azt írja, hogy

„Comenius elõtt is írtak már jelentős nyelvkönyveket, didaktikai munkákat […], de ezek a művek sem eredetiségben, sem késõbbi hatásukban nem versenyezhetnek a comeniusi életmű legfontosabb darabjaival.”

A híres „VIA”-tankönyvsorozata elveti a modern nyelvoktatás és tankönyv magjait. Pedagógiai szemléletéhez híven a könyvek a szemléletesség, fokozatosság és összehasonlítás elvét követik. Megjelenik a nyelvi játék is, amelyben a diákok versenyeznek. A három könyv: Vestibulum (tornác), Ianua (kapu) és Atrium (tágas udvar), vagyis a nebuló a tornácon át belép a nyelvek templomába, hogy végül eljusson a kincses kamráig, ami nem más, mint a thesaurus. Mily’ gyönyörű fordulat, hogy ezt a szót mai jelentésében a szinonimaszótárra használjuk. „Comenius szerint a nyelv a szellem mozgékony tolmácsa, a gondolkozási készség fejlesztője, a gondolat és érzelemközlés eszköze.” (Bakos, 1958) Nyelvszemléletének fontos eleme, hogy a nyelvet ne a nyelvért tanuljuk – a nyelv nem cél, hanem eszköz.

A módszertanok születése

Az első kanonizált nyelvtanítási módszer a híres-hírhedt nyelvtan-fordító módszer, amely a 19. században jelenik meg. Kezdetben főként a görög és latin tanulásához alkalmazták. Egyetlen célja, hogy a diákok képesek legyenek irodalmi műveket olvasni a célnyelven. Ehhez nyelvtani szabályokat tanulnak, fordítanak és memoritereket kántálnak. Háttérbe szorul az interakció, a beszéd, és egyáltalán a nyelv spontán és életszerű használata. Látszólagos rigidsége és ódivatúsága ellenére a jelenkor tantermében is találkozunk egyes elemeivel, például a kiegészítéses vagy átalakításos feladatokkal.

1900 körül az Egyesült Állmokban egy német nyelvész, Maximilian Berlitz, lebetegedett és megkérte francia ajkú kollégáját, aki nem beszélt egyáltalán angolul, hogy helyettesítse őt a franciaórán. Arra lettek figyelmesek, hogy a gyerekek rengeteget haladtak és lázasan kommunikáltak egymással, annak dacára, hogy nem volt közvetítőnyelv. Ebből a „véletlenből” született meg a direkt módszer, amely az előző megközelítés tökéletes ellentéte. Az alapelv a következő: a nyelvtanulás lényege a kommunikáció. Kérdés-válasz gyakorlatok, utánzás és látványos tanári demonstráció útján sajátították el a nyelvet. Nyelvtani hibákat pedig nem javított a tanár, csak ha valaki külön kérte. Nem tanultak nyelvtant explicit módon, hanem a diák maga jött rá a nyelvtani mintázatokra a példákon keresztül. S ami a legfontosabb: csak a célnyelven szólt hozzá a tanár.

A 20. század közepe tájékán jelent meg egy újabb sarokkő: az audiolingvális módszer. Ez is a beszédet helyezte előtérbe, különös tekintettel a szép kiejtésre. A legfőbb gyakorlata a drill, amely során mondatokat vagy dialógusokat hallgattak és ismételtek unásig. Az egyik klasszikus feladatban a tanár ismétlés közben mindig kicserélt vagy megváltoztatott egy szót a mondatban. Ez a módszer a spontán kommunikációnak nem engedett teret, hogy elkerülje a hibázás lehetőségét. A folyamatos ismétlésen, megerősítésen keresztül a gyakorolt mondatok, dialógusok beépültek, automatizmussá váltak. Itt vették először hasznát a magnetofonnak – a diákok nyelvi laborokban hallgathatták a tananyagot.

Említést érdemelnek az úgynevezett humanisztikus módszerek is, amelyek a 1970-es években jelentek meg, és amelyek a diákot mint személyiséget állították a tanulás középpontjába – ez a szemlélet nem a nyelvelméletek, hanem a pszichológia oldaláról közelített. Többek közt ezen módszereknek köszönhetjük a hagyományos (frontális) térformával való szakítást, a zene, a dráma és a relaxáció beépülését a nyelvórákba, illetve a lehetőséget, hogy a diák mesélhessen a saját életéről, gondolatairól, érzéseiről.

A fentiek mellett számtalan egyéb módszer is napvilágot látott ebben az időszakban, de evezzünk most tovább egy olyan nyelvtanítási szemlélethez, amely a mai napig meghatározza a tantervünket. Ez pedig nem más, mint a kommunikatív nyelvtanítás. Ez a szemlélet alapjaiban változtatja meg a nyelvtanulás korábbi gyakorlatát. A kommunikatív nyelvórán a diák aktív és önálló, aki önmaga felelős a tanulásáért. A pulpitust elhagyva a tanár a tanulási folyamatot támogató személlyé válik. A nyelv funkcionális haszna kerül előtérbe játékokkal, szerepjátékokkal, szimulációkkal és problémamegoldó feladatokkal. Gyakori a pár- és csoportmunka a tanórán. Ebből a szemléletből született meg a feladatközpontú nyelvtanítás (Task-based language teaching), amelynek lényege, hogy feladatok határozzák meg a tanórák menetét. A feladatok pedig interaktív tevékenységek, amelyekben életszerű helyzeteket kell megoldani, miközben egy adott nyelvi kihívással is meg kell küzdeni (pl. rendelés az étteremben vagy egy állásinterjú).

Angolt a magyaroknak

A II. Világháború után, 1949-ben tették kötelezővé az oroszt a közoktatásban, és ezzel egyidőben száműzték a nyugati nyelveket. Az 50-es évek közepén kezdtek visszaszivárogni ezek a nyelvek, 1959-ben pedig megjelent az első kísérleti angol tankönyv ötödik osztályosoknak. Évről-évre folyamatosan lazult a helyzet, mígnem a 80-as évekre már robbanásszerűen megnőtt az igény az angoltanulás iránt. Medgyes Péter – a Linda and the Greenies tankönyv szerzője (1986), a magyarországi nyelvoktatás és tanárképzés egyik úttörője, és nem mellesleg hőn szeretett professzorom – írja:

„1983-ban harmadmagammal alapítottam meg kisszövetkezeti formában a brit székhelyű International House itthoni leányvállalatát. A beiratkozások napján annyian jelentkeztek, hogy mivel nem fértek be az iskolaépületbe, az utcán kígyóztak hosszú sorokban, és rendőrségnek kellett kordonokkal a járdára szorítani őket.”

A rendszerváltáskor eltörölték a kötelező oroszoktatást, ami végül teljesen kitárta a kaput a nyugati nyelvek előtt. A német és az angol hamar háttérbe szorította az oroszt. A szabad tankönyválasztásnak köszönhetően pedig nem volt megállás.

Jómagam 1997-ben kezdtem az általános iskolát, ahol már alsótagozatban elkezdtünk angolul tanulni. A mai tudásom és tanítási tapasztalatom azt mondatja velem, hogy az angoltanítás módszertana már akkor is korszerűnek számított. Tűéles emlékképeim vannak, ahogyan az első órán a “yes” és “no” felkiáltásra jobbra vagy balra ugráltunk. Előttem vannak kartonlapok színes festékpacákkal, ahogyan felsorakoznak a tábla párkányán. Az első igazi angol nyelvű dal pedig Madonna ‘Like a Prayer’ című száma volt, amit Ági néni kazettán hozott be. A frissen megépült, futurisztikus nyelvi laborban mindnyájan feltettük a fejhallgatót és habzsoltuk az amerikai kultúra első morzsáit. Többször meghallgattuk és értelmeztük a dalszöveget együtt.

Hogy mi volt ezen kívül? Ami mindenki másnak is ebben az időszakban: frontális órák tankönyvvel, munkafüzettel, füzettel, szótárfüzettel és az elengedhetetlen kazettás magnóval, amivel izgatottan hallgattuk a Chatterbox képregényhőseinek legújabb kalandjait. Ez volt a nyelvoktatás. Az új generációk kínosan kuncognának a századik YouTube short mögül, ha látnák, hogyan tanultunk akkor. Miért tudott mégis működni? Mert Ági néni hitt benne. Mert szerette, amit csinál, és az volt a legfontosabb számára, hogy mi megtanuljunk angolul.

Hogyan tovább?

Ugorjuk egy nagyot előre, 2024-be. Ha ma besétálunk egy tanterembe, akkor okostábla vagy projektor, laptop és szélessávú internet fogad. Mindnyájunk kezében ott az okostelefon. 2022 végén pedig megjelent a chatGPT és két év alatt a generatív mesterséges intelligencia tényezővé vált az iskolában, újfent megkérdőjelezve az oktatás lényegét, állapotát és jövőjét. Akkora változás ment végbe a digitális eszközök, az internet, az első online oktatás, végül pedig az AI megjelenésével, hogy a nyelvtanároknak a következő évtizedekben újra kell definiálni magukat. De vajon minden csak a tanítási módszereken múlik? – teszem fel a költői kérdést.

Stern már 1983-ban leírta, hogy a nyelvpedagógiában egyértelműen látható egy eltolódás az egyetlen módszert támogató megközelítésektől, méghozzá azért, mert soha nem sikerült bebizonyítani, hogy önmagában bármelyik módszer jobb lenne a másiknál. A korszerű nyelvtanár a metodika széles spektrumából merít, de mégis a személye adja meg az alaphangot.

A „tuti receptben” mindig benne van a tanár jelenléte, személyisége, lelkesedése és kreativitása, amely alapjaiban határozza meg a diákok tanuláshoz való hozzáállását és a tanulási folyamatok sikerességét.

Eljutottunk a latin és görög szövegek fordításától odáig, hogy színes tankönyvekből tanulunk, zenélünk, játszunk, videókat nézünk. A frontális elrendezéssel szakítva körbeülünk, mozgunk, párokban és csoportokban dolgozunk. Az egyéni tanulói utakat támogatva személyre szabott projektmunkákat végeznek a diákok. Ami pedig számomra a nyelvtanulás csúcsa: kézzel fogható, élményszerű kirándulások keretében, a valós szituációba belehelyezkedve tanulunk – például, amikor kivittem a csoportomat a közeli szupermarketbe, hogy ott vegyük át a vásárlással kapcsolatos kifejezéseket, miközben egy kocsit toltunk és ténylegesen vásároltunk. Ezek megvalósításához viszont lelkes és elhivatott tanárnak kell lenni.

Jó, jó, de tényleg nem tanulhatunk már úgy, mint régen? 2024 májusában végeztem egy kutatást a felsőben és a gimnáziumban. A tanulmány decemberben jelent meg a Szegedi Tudományegyetem Americana című folyóiratában. Összesen 94 diák töltött ki egy kérdőívet, amelyben arról kérdeztem őket, mely nyelvváltozatokat szeretik vagy értik jobban, illetve mely angolul beszélő ország kultúrájához vonzódnak inkább. A kérdőív egyik legizgalmasabb kérdése mégis a tartalomfogyasztásról szólt. Az eredmények alapján a ‘top 5’ legnépszerűbb angol nyelvű tartalom:

1. Zeneszámok
2. Rövid videók (shorts, reels)
3. Hosszú videók
4. Számítógépes játékok
5. Filmek és sorozatok

A frontális megközelítéstől, amelyben a tanár a pulpituson állva, a tudás és bölcsesség egyedüli hordozójaként meghatározta a tananyagot és a tanulási folyamatot, eljutottunk a 21. századba, ahol a tantermi lét a nyelvtanulásnak csupán egy állomása. Hiszen a tanulás 24/7 zajlik. A helyzet olykor már fordított. Nem én határozom meg az irányt, hanem néhány hét „diagnosztikai szemlélődést” követően közösen eldöntjük, hogy merre menjünk. Hogy miért van ez így? Mert annyi hozott tudásuk és nyelvélményük van, hogy arra bőven lehet építkezni. Hogy a digitális eszközök rohamos fejlődése és a mesterséges intelligencia megjelenlése milyen hosszú távú hatást fog gyakorolni a nyelvoktatásra, azt nehéz lenne megjósolni. Reménykedjünk abban, hogy bárhogyan is lesz, az emberi tényezőt soha nem lehet majd kiiktatni.

---

Az 1937-es Lovagias ügy című filmben Ráday Imre 5 pengő 50 fillért fizet Perczel Zitának, hogy angolt tanítson neki, de ebben a bűbájos jelenetben fordul a kocka. Nézzük, hogy közel kilencven évvel ezelőtt hogyan zajlott egy magánóra:

Felhasznált források:
1. https://sites.google.com/brown.edu/languagelearning-and-the-world/explorations/227-a-brief-history-of-language-learning
2. https://www.quora.com/How-did-Romans-learn-to-read-and-write-Greek
3. https://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/nyelv_elsajatitas/44_az_idegennyelvoktats_mdszerei_s_trtnete.html
4. https://methodsoflanguageteaching.byu.edu/the-grammar-translation-method
5. https://www.taalhammer.com/the-direct-method-maximilian-berlitz/
6. https://www.teachingenglish.org.uk/professional-development/teachers/knowing-subject/articles/methods-post-method-and-metodos
7. https://youtu.be/EdGFFoBtj0Y?si=hxkNC5M0Y-d1Jafe
8. Bakos, József (1958) Comenius és a nyelvi nevelés néhány kérdése (Az Orbis Pictus megjelenésének 300. évfordulójára) Az Egri Pedagógiai Főiskola évkönyve (4. köt.) = Acta Academiae Paedagogicae Agriensis (Tom. 4.). pp. 7-35.
9. Bárdos, Jenő. Élő nyelvtanítás-történet. Nemzeti Tankönyvk., 2005.
10. Lightbown, Patsy M., and Nina Spada. How languages are learned 4th Edition. Oxford university press, 2016.
11. Medgyes, Péter. “Az általános iskolai angoltanítás 150 éve: tények és emlékek.” Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat 11.1 (2023): 5-28.
12. Williams, Thomas A. “A feladatközpontú nyelvtanítás (TBLT) elmélete és gyakorlata.” Magyar Pedagógia 122.1 (2022): 47-61.