A nyelv tanulásának és tanításának történelme olyan színes és szerteágazó, hogy lehetetlen minden fontos aspektusát és mérföldkövét egy ilyen terjedelmű írásban tárgyalni. Mégis szeretném a Kedves Olvasót magammal vinni egy utazásra, amely során egy kis időre visszarepülünk a régmúltba. Onnan továbbutazva megállunk egy percre a 17. században, majd a 19. század elejétől megjelenő, a jelenkor nyelvoktatását meghatározó egyes módszereken és szemléleteken keresztül megérkezünk Magyarországra. Itt már csak egyetlen dolgunk lesz: megnézni, hogy hogyan jutottunk el a rendszerváltás előtti angoltanulástól a 21. század új kihívásához, amit úgy is nevezhetünk, hogy „digitális bennszülöttek a tanteremben”. Ennek feltárásához egy nemrég megjelent kutatásom is segítségünkre lesz, amelyben közel száz diákomat kérdeztem meg – többek közt – a különféle angol nyelvváltozatok iránti vonzalmukról és tartalomfogyasztási szokásaikról.

