Dolgozat a Tüskevárban

Ki gondolta volna, hogy a dolgozatírás olyan téma, amiről hosszasan lehet írni? Amikor én iskolába jártam, a világ legtermészetesebb dolga volt. Tucatszám írtuk őket – röpdolgozatot, témazárót, szódogát meg miegymást. Ugyan mi lehet ennyire érdekes benne? 2017 szeptemberétől már négy osztályban tanítok angolt, így jelentősen megnőtt a dolgozatok elszenvedőinek száma. Ahogyan ez nálunk lenni szokott, hihetetlenül lassan jutottunk el az első komolyabb számonkérésig. Akadnak osztályok, ahol két hónap alatt alig néhány normális angolórát tudtam megtartani. November közepénél nem akartam már tovább húzni, így 13-án besétáltam a terembe, és felírtam a táblára, hogy: “NOVEMBER 20. QUIZ TIME!” Ami ez után következett, az egészen elképesztő. Az előkészületek, a dolgozatok megírása és az utóhatás olyannyira erőteljes volt, hogy érdemes ezt az egész történetet bemutatnom módszertani és pedagógiai vonatkozásában egyaránt. Mindeközben igyekszem egy olyan tanári szemléletet is közvetíteni, amelyhez foghatót diákként nagyon ritkán állt módomban megtapasztalni.


A Tüskevárban adott az az alaphelyzet, hogy tele van minden osztály enyhébb vagy súlyosabb tanulási és/vagy magatartás zavarokkal küzdő diákokkal. Vannak egészen extrém esetek is: olyan figyelemzavaros, akinek egyetlen feladatot is nehezére esik végigkövetni negyven perc alatt, vagy olyan súlyosan diszlexiás, akinek az egyetlen nagy nehezen lekörmölt mondatát is alig bírom kiolvasni. Ezek a gyerekek mind ott ülnek együtt egy talán merész jóindulattal inklúzívnak nevezhető iskola tantermeiben. Ebben a cseppet sem egyszerű helyzetben kell valamiféle közös nevezőt találni. Egyrészről azért, mert nincs az a tanár, aki képes tizenöt felé hatékonyan differenciálni. (Ennek legfőbb oka, hogy ehhez nagyfokú tanulói autonómiára lenne szükség, ami a legtöbb általános iskolás diákunkban még egyáltalán nincs meg.) Másrészről tizenkettedik osztály végén ezeknek a diákoknak is ugyanazt az érettségit kell letenni, mint mindenki másnak az országban, függetlenül attól, hogy a sajátos nevelési igényűként számon tartott gyerekek könnyítéseket kaphatnak.

Aki bármiféle világmegváltó módszertani csodát várt, azt ki kell ábrándítanom. A fent említett közös nevező nem más, mint egy klasszikus kétoldalas, papíralapú, kézzel megírandó dolgozat. A csoda a részletekben rejlik. Kezdjük a küllemmel. A mindnyájunk által megszokott hófehér 80 grammos fénymásolópapírra 12 pontos Times-szal nyomtatott feladatok helyett én a dolgozataimat már a legelsőtől kezdve pasztellszínű (sárga, zöld, kék, barack, rózsaszín) lapokra nyomtattam. A szövegek mindenhol a diszlexiások számára kifejlesztett különleges betűtípussal vannak írva. Ezen felül a sok rövid és különböző típusú feladatot ritkásan helyezem el, és igyekszem minél több képpel vagy rajzzal díszíteni. Ennek a vonzó külsőnek több praktikus oka is van: 1) fekete-fehér mellőzése és a betűtípus segíthet az erősen diszlexiás gyerekeknek, 2) a dolgozatok megjelenése nem olyan hivatalos, hanem inkább könnyed és játékos, valamint 3) ha minden osztálynak meghatározott színe van, akkor könnyen eligazodom a papírhalomban. Ami a dolgozat felépítését illeti: a feladatok 80%-a a törzsanyagról szól, az utolsó egy-két feladat pedig plusz pontért megy a tananyagon kívül átvett témákból.

Az egyik dolgozat legvégén 2 plusz pontért a következő feladat állt: „Írj két olyan témát, amelyről szívesen tanulnál angolul!”

A nagy nap és utána

A dolgozat megíratása egy külön rituálé. Tekintettel a komolyabb tanulási nehézséggel küzdő gyerekekre, a kétoldalas lap megírására gyakorlatilag végtelen idő áll rendelkezésükre. Míg a többségi iskolákban általában egy 45 perces óra alatt sikerül abszolválni a feladatokat, nálunk úgy áll a helyzet, hogy az osztály fele óra végén egy erősen hiányos dolgozat felett ül. Ennek a számos oka lehet:

  • nem tanult, nem tud semmit (ez kevésbé jellemző)
  • nem tud koncentrálni, így nagyon lassan halad
  • a dolgozat megírásához szükséges készségei nem elég fejlettek
  • nem érti az instrukciókat, de nem szól
  • önbizalom problémái vannak, és nem hiszi el magáról, hogy ha beír valamit, az akár jó is lehet

Példának okáért a mindösszesen jelenleg 14 főt számláló osztályomban ez mind jelen van egyszerre, tehát a dolgozat kiosztása utáni pillanattól kezdve az óra utolsó percéig bizonyos tekintetben komolyabb figyelemre van szükség a részemről, mint egy mezei tanítási órán. Első körben néhányan felteszik a kezüket, hogy kimehetnek-e egy üres terembe, a tanáriba vagy az aulába, hogy egyedül megírják. Őket minden további nélkül kiengedem, hiszen tudják magukról, hogy hatékonyabban tudnak így dolgozni. (Csalni nem igazán tudnak, mert vagy más kolléga figyel rájuk, vagy én járkálok körbe. Mobil nincsen náluk. Ha gondjuk van, visszajönnek és kérdeznek.) A tanteremben pedig elindul a rohangálás. Aki azt mondogatja, hogy nem tanult semmit, ahhoz odamegyek, és próbálok eszébe juttatni dolgokat az elmúlt órákról. Aki nem tud koncentrálni, ahhoz odamegyek, hogy noszogassam egy picit, illetve megdicsérjem az eddig leírt dolgokért. Akinek önbizalom problémái vannak, azt addig biztatom, amíg el nem kezd dolgozni, s őt is folyamatosan, lépésenként megdicsérem.

Több olyan diákom van, aki képtelen egy ilyen dolgozatot 40 perc alatt teljesíteni. Számukra – ahogyan egyébként mindenki másnak is – adott a lehetőség, hogy szünetekben vagy délután folytassák. Ha a nap végére nagyon elfáradnak, akkor a következő órán is befejezhetik. Felmerül a nyilvánvaló kérdés: mi értelme ennek, ha közben hazamennek átnézni a hiányzó dolgokat? A válaszom az, hogy legfeljebb nagy vonalakban fognak emlékezni arra, ami a dolgozatban van. Ha mégis emlékeznének, és netán otthon kipótolnák a tudásukat, annak én egyfelől nagyon örülök, hiszen iskolán kívül újabb erőfeszítéseket tett. Másfelől

nálunk az egyik legfontosabb szempont, hogy a gyerekek ne adjanak fel semmit, hanem összeszedjék magukat, és végigcsináljanak valamit az elejétől a végéig. Hiszen akár a figyelemzavar, akár a diszlexia, akár a mélyen gyökeredző önbizalomhiány miatt ez nem egyszerű feladat számukra.

Kiemelten fontos nekik az a tudat, hogy minderre képesek voltak és nem hátráltak meg. Nem egy diák volt, aki visszatért a következő alkalommal, és óra végén egy teljesen kitöltött dolgozatot adott be. Az értékelésnél nem vagyok szigorú, kizárólag olyan gyerekek esetében, akiknél egyértelmű, hogy nem a képességeikkel van probléma, hanem egyszerűen lusták. A javításnál pedig betartok olyan alapvető dolgokat, mint hogy nem vonok le pontot akkor, ha egy diszlexiás diákom helytelenül ír egy-egy szót az angol mondatokban. Az elért pontszámhoz idén szeptembertől lehetőségük van még öt pontot hozzáadni az órai és egyéb munkával összegyűjtött pontjaikból. Ezzel volt, aki élt, de volt olyan is, aki határozottan visszautasította, mert szerette volna megtartani a pontjait.

A hatékony tanítás/tanulás egyik alappillére a follow-up, azaz: hogy építsünk, visszatérjünk az előzőekre, vagy valamilyen módon továbbgondoljuk azt. Hogy maximalizáljam az összeállított dolgozatok kihasználtságát, a megírást és javítást követően kinyomtattam újra őket, ám ezúttal a két oldalt külön, mezei fehér papírra. A lapokat bevittem a tanterembe, és megkértem két „bátor vállalkozót, aki ügyesen vág”, hogy vagdossák fel a feladatokat. Végül különféle módokon feldolgoztuk őket. Például az egyik osztályban kiosztottam egy-egy feladatot pároknak a szerint, hogy a dolgozatuk mely részei sikerültek gyengébben. Így gyakorlásként még egyszer megpróbálhatták (immáron csak egy órai munka pluszpontért), és volt, aki második nekifutásra ténylegesen megvilágosodott.

Az igazi csoda

A hosszú, két hétig tartó folyamat azzal kezdődött, hogy bejelentettem a dolgozatot. Már ekkor éreztem, hogy valami elkezdődött. Az egyébként gyakran kezelhetetlen és hasznos munkára alkalmatlan gyerekek elkezdtek sorban átszellemülni, mert megérezték ennek a dolognak a súlyát. Ezt tavaly is tapasztaltam már, de idén még erőteljesebben. Volt, aki a hét folyamán megállás nélkül küldözgette a Quizlet-ben elért eredményeit. Az egyik nyolcadikosom vasárnap rám írt, hogy segítséget kérjen, és ő is elküldte az eredményét. Ez a momentum akkor válik szívmelengetővé, ha a kedves olvasó is megtudja: ez a diák szinte soha semmilyen órai munkában nem vesz részt, sőt, olykor még rombolni is próbálja a közös munkát. Ennek ellenére vasárnap leült, és mint kiderült, még este 11-kor is ezzel foglalkozott.

Végül gyönyörű eredmények születtek, ám fontos leszögeznem, hogy – függetlenül az objektíven mérhető jó jegyektől – nekem a gyönyörű eredmény nem ezt jelenti. Nekem ez az egész teljesen másról szól. Például arról, hogy az a gyerek, aki egy betűt nem akart írni, és csak azt mondogatta, hogy neki ez nem megy és nem tud semmit, végül a biztatásomra tele írta az egész lapot rengeteg helyes válasszal.

Óra végén kezet fogtam vele, és megköszöntem neki, hogy ilyen kitartóan dolgozott. Amikor visszakaptam a kijavított dolgozatot, a következő mondat hagyta el a száját: „Nem hittem volna, hogy meg tudom csinálni.”

Annyira meg volt illetődve, hogy körbejárt az épületben és mindenkinek elmesélte. Volt, aki lefotózta a négyesét, de olyan is, aki lefénymásoltatta, hogy elvihesse az otthonba megmutatni. A nyolcadik osztályban az ő osztályfőnökükkel együtt voltunk bent, és a kezdeményezésére mindenkit megtapsoltunk, akinek a jegyét hangosan jelentettem be. Olyan emberek is szép eredményeket értek el, akik az egész tavalyai tanévben a kisujjukat sem mozdították. Számomra ez a valódi eredmény, és tulajdonképpen magasról teszek arra, hogy hány helyes megoldásuk volt. Ezzel ráérek később foglalkozni, amikor már nem arról szól a történet, hogy valaki az önbizalomhiányából adódóan gondolkodás nélkül félredob egy feladatot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s